Bűnügy

Állateledellel csalt adót öt magyar állampolgár Romániában

Fordított áfázás alá eső árut szereztek be magyarországi vállalkozásoktól, amit egy harmadik cégnek számláztak ki

Öt magyar állampolgárt adócsalással gyanúsítanak Romániában – közölte szerdán a Bihar megyei rendőrség.

Állateledellel csalt adót öt magyar állampolgár Romániában
Állateledellel csalt adót öt magyar állampolgár Romániában (képünk illusztráció)
Fotó: Hans Lucas via AFP/Mathieu Thomasset

Kedden három házkutatást tartott Nagyváradon a rendőrség gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó osztálya, a feltételezett bűncselekményekre vonatkozó bizonyítékokat kerestek – írta az Agerpres hírügynökség.

A gyanú szerint az öt, 37 és 51 éves közötti magyarországi férfi 4,564 millió lej (368,8 millió forint) értékű adócsalást követett el.

A gyanúsítottak által vezetett három, Nagyváradon és a Bihar megyei Szentjánoson bejegyzett, állateledellel kereskedő cég közül kettő fordított áfázás alá eső árut szerzett be magyarországi vállalkozásoktól, amit egy harmadik cégnek számlázott ki. A két közvetítő vállalkozás azonban fantomcég, annak járművei és ingatlanjai a harmadik cég tulajdonában vannak. Az áfát a két fantomcégnek kellett volna befizetnie, azonban ennek elkerülésére fizetésképtelennek nyilvánították azokat.

A házkutatás során a rendőrök dokumentumokat és 277 ezer lej (21,9 millió forint) értékű állateledelt foglaltak le.

Kapcsolódó írásaink