Bűnügy

Szíriában áll bíróság elé a szíriai hadsereg egyik volt tábornoka

Akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik

Megkezdődött a szíriai hadsereg egyik volt dandártábornoka ellen, még az országában elkövetett háborús bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított per Svédországban – közölte a stockholmi bíróság hétfőn.

Szíriában áll bíróság elé a szíriai hadsereg egyik volt tábornoka
Újságírók várakoznak a stockholmi kerületi bíróságon, Mohammed Hamo volt szíriai dandártábornok tárgyalásán
Fotó: AFP/TT News Agency/Oscar Olsson

Mohammed Hamo tábornok jelenleg Svédországban tartózkodik. A vádak szerint nemzetközi jogot sértő bűncselekményekben vett részt, amelyeket az ügyészség „súlyos bűncselekményeknek” minősített, mikor még februárban vádat emelt ellene.

Az amerikai AP hírügynökség megtekinthette Hamo vádiratát, amely szerint a 65 éves férfi, aki 2012 januárja és júliusa között szolgált dandártábornoki rangban a szíriai hadseregben, „a válogatás, az óvatosság és az arányosság elveinek megsértésével szisztematikusan végrehajtott támadásokban” vett részt.

Az ügyész szerint amikor Hamo a szíriai hadsereg 11. hadosztályánál szolgált, rendkívül fontos döntéseket hozott meg a stratégiát és a katonai műveletek végrehajtását illetően.

A vádlott 2012 júliusában kilépett a szíriai hadseregből, és csatlakozott a Bassár el-Aszad elnök elmozdításáért indított harcokhoz. 2021 decemberében, mikor már Svédországban élt, a helyi hatóságok háborús bűncselekményekben való részvétel vádjával letartóztatták, bár két nappal később elengedték bizonyítékok hiányára hivatkozva. Hamo azóta szabadlábon van.

Hamo ügyvédje, Mari Kilman szerint védence nem követett el törvénysértést, és fenntartja azt az álláspontját, hogy ártatlan.

A felrótt bűncselekmények alapján a tábornokot akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik.

Az Aszad kormányzata elleni 2011-es tömeges tiltakozás idővel polgárháborúvá fajult, amelyben nemzetközi adatok szerint félmillió ember életét vesztette. A háború előtti 23 millió fős lakosság jelentős része kivándorolt az országból.

A stockholmi kerületi bíróság tervei szerint a most kezdődött tárgyalás 18 napig fog tartani, az utolsó ülést várhatóan május 21-én tartják. Az ítélethirdetés napját egyelőre nem tűzték ki.

Kapcsolódó írásaink