Bűnügy

A Kanári-szigeteken fogtak el egy budapesti férfit

Emberölés kísérletének gyanúja miatt folytatnak ellene eljárást

Magyar rendőrök információi alapján a spanyol hatóságok a Kanári-szigeteken fogtak el egy emberölés kísérletével gyanúsított budapesti férfit, aki tavaly decemberben megkéselte ismerősét annak XI. kerületi lakásán, majd elmenekült az országból – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.

A Kanári-szigeteken fogtak el egy budapesti férfit
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Ronny Hartmann

A 41 éves budapesti lakos ellen emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást a BRFK nyomozó főosztálya. Az esetről azt írták, hogy az ittas és hangoskodó férfi 2023. december 16-án késsel megszúrta ismerősét, miután felszólította őt, hogy hagyja el az otthonát. Áldozata életveszélyes sérülést szenvedett.

A feltételezett tettest a fővárosi nyomozók azonosították, és mivel információik szerint külföldre szökött, vele szemben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A férfit a KR Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével a spanyol hatóságok 2023. december 18-án a Kanári-szigeteken fogták el, az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai 2024. március 21-én hozták Budapestre és átadták a BRFK nyomozó főosztály munkatársainak.

A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Kapcsolódó írásaink