Bűnügy

„Élete hátralévő részében bánni fogja ezt a döntést”

A jakuza a háború utáni Japán káoszából több milliárd dolláros bűnszervezetté nőtte ki magát

A 77 éves Satoru Nomura a Kudo-kai jakuza bűnszövetkezet feje. A fukokai kerületi bíróság eredetileg 2021-ben halálra ítélte. Nomura volt az első vezető jakuzatag, akit halálra ítéltek – írja a Dailymail.co.uk.

„Élete hátralévő részében bánni fogja ezt a döntést”
A vádlottakat, Satoru Nomurát és Fumio Tagamit vélhetően szállító autókonvoj halad a fukuokai legfelsőbb bíróság felé 2024. március 12-én
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP/Hitomi Sadasue

A 77 éves Satoru Nomurát eredetileg halálra ítélték négy ember ellen elkövetett támadás és gyilkosság miatt, azonban kedden életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták meg a korábbi ítéletet a fukokai legfelsőbb bíróságon, miután nem találták bűnösnek egy halászati szövetkezet korábbi vezetőjének 1998-as, halálos lövöldözésben való részvételében – írja a portál.

Az erőszakos Kudo-kai bűnszövetkezet vezetőjét felmentették a vád alól, Futoshi Ichikawa bíró azt mondta, hogy „nem tudja logikus vagy empirikus érveléssel bizonyítani Nomura bűnrészességét”.

Az idős bandafőnököt azonban bűnösnek találták egy volt rendőr, egy ápolónő és egy fogorvos ellen 2012 és 2014 között elkövetett gyilkossági kísérletben. Nomuráról kiderült, hogy mind a négy támadás mögött ő állt, annak ellenére, hogy folyamatosan tagadta részvételét.

A bíróság megerősítette a 2021-es fukokai kerületi bíróság ítéletét, amely életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a 67 éves Fumio Tanouéra, a banda második számú parancsnokára.

A legfelsőbb bíróság elismerte, hogy mind Nomura, mind Tanoue jelentős döntési jogkörrel és státusszal rendelkezett a bandán belül, és arra a következtetésre jutott, hogy a duó más Kudo-kai-tagokkal összeesküdött a támadásokban.

Nomura védelme megpróbálta ártatlanságát bizonygatni, de Tanoue elismerte, hogy utasította a Kudo-kai tagjait, hogy támadják meg az ápolónőt és a fogorvost – de tagadta, hogy szándékában állt volna ölni, írja a Japan Times.

A jakuza a háború utáni Japán káoszából több milliárd dolláros bűnszervezetté nőtte ki magát, amely a kábítószertől és a prostitúciótól kezdve a védelmi pénzek kizsarolásán át a fehérgalléros bűnözésig mindenben részt vesz.

Kapcsolódó írásaink