Bűnügy

Fiktív számlákkal verték át a vállalkozókat

Csaknem 850 millió forint kárt okoztak a csalók

A gyanú szerint fiktív számlákat kiállító bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség indítványozta két férfi és két nő letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Fiktív számlákkal verték át a vállalkozókat
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA/Uli Deck

Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a 2020. óta tevékenykedő bűnszervezet egy több szintű céghálót működtetett annak érdekében, hogy a hozzájuk forduló több mint ötven vállalkozásnak „fiktív számlák kiállításával segítséget nyújtsanak a költségvetés megkárosításában”.

A bűncselekmények leplezése érdekében bankszámlákat nyitottak, ahová a valótlan számlák ellenértékét átutalták, majd az ezért járó jutalék levonását követően készpénzben visszajuttatták azt a megrendelőknek. A gyanúsítottak az eddigi felderítések szerint az állami költségvetésnek „áfa adónemben” csaknem 850 millió forint kárt okoztak.

A főügyészség a szökés-elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását – tudatta a szóvivő.

Kapcsolódó írásaink