Bűnügy

Lefejelte az igazoltató rendőrt

A férfi nem akarta megfújni az alkoholszondát

A sofőr nyolc napon túli sérülést okozott az őt megállító egyenruhásnak – közölte a mandiner.hu.

Lefejelte az igazoltató rendőrt
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Attila Kisbenedek

A hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben már meghozták az elsőfokú ítéletet. Az elkövetőt 1 év 3 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

A vádirat szerint a férfi még 2020. májusban Környe és Tata között közlekedett kistehergépkocsival, amikor egy rendőr megállította, ellenőrzés alá vonta. A rendőr többszöri felszólítása ellenére az elkövető nem volt hajlandó megfújni a szondát, ezért a rendőr az előállításáról döntött, amelyet közölt a sofőrrel. Erre a férfi a rendőrautóban mobiltelefont vett elő, amelyet használni akart: magatartását a rendőr felszólítására sem fejezte be.

A rendőr ezt követően közölte a férfival, hogy a telefont nem használhatja, ellenkező esetben el kell vennie a készüléket, és ellenszegülő magatartása miatt kényszerítő eszközt fog alkalmazni. Az elkövető kiabált a rendőrrel, aki a férfit megbilincselte.

A férfi ezután sem akart a rendőrségi szolgálati járműbe visszaülni, ezért a rendőr őt a karjánál fogva visszaültette, aki ezután ismét kiszállt a járműből és kezével az előtte álló rendőrt eltolta, kijelentette, hogy elmegy, majd az intézkedés helyszínéről távozni akart. A rendőr a férfit fizikai erővel, karjának megfogásával nem tudta visszatartani, ezért könnyfakasztó sprayvel lefújta. Ezután a férfi a rendőr arcába fejelt, ezzel neki nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott – írta meg a KEMMA.

Kapcsolódó írásaink