Bűnügy

Kiderült, miért végzett áldozataival az osztrák sorozatgyilkos

Hónapokokig tartó hajtóvadászat után feladta magát a tavalyi év egyik legvéreskezűbb sorozatgyilkosa Bécsben. A 17 éves fiú hajléktalanokat, köztük egy magyar férfit támadott meg, áldozatait pedig hidegvérrel összekaszabolta – írta meg a Ripost.

Kiderült, miért végzett áldozataival az osztrák sorozatgyilkos
A sorozatgyilkosról készült egyetlen felvétel
Fotó: polizei.at

A magyar férfi volt az első áldozata: őt a Duna partjának egyik padján támadta meg, és olyan brutálisan bántalmazta, hogy csak DNS-vizsgálattal tudták azonosítani. Ezután egy nőre csapott le, akit súlyosan megsebesített ugyan, de az asszony szerencsére túlélte a támadást, míg utolsó áldozatának brutális kegyetlenséggel oltotta ki az életét.

A sokáig ismeretlen késelő hónapokon át tartotta rettegésbe Bécset. A rendőrök nem találták, mivel csak egyszer rögzítette alakját egy utcai térfigyelő. Más nyom pedig nem nagyon volt.

Egy őszi napon aztán besétált az egyik rendőrőrsre, és bejelentette: ő a sorozatgyilkos. Ezután teljeskörű beismerő vallomást tett, melyből kiderült, hogy a fiatal hányattatott családi körülmények között élt és drogfüggő volt. Azt is elárulta, hogy csakis azért adta fel magát, mert a munkahelyén megismert egy lányt, akibe beleszeretett, érte akart megváltozni.

A vallomás után többet nem beszélt, csak az ügyvédje árulta el, miért kezdett gyilkolni. Mint elmondta: fiatalabb éveiben jó tanuló, szorgalmas, tanárai és társai által kedvelt, átlagos, bár kissé magába forduló diák volt. Szülei válása után új családtagra is talált: apja új feleségének négyéves kislányát rajongásig szerette.

Azonban két éve, 2021 márciusában nevelőanyja elvitte a fiú mostohahúgát egy erdőbe, ahol először a kislánnyal, majd magával is végzett.

Az akkor mindössze 15 éves fiú teljesen összeroppant, otthagyta az iskolát, drogozni, majd nem sokkal később gyilkolni kezdett. Azt akarta, hogy más nagyobb fájdalmat érezzen, mint ő.

Kapcsolódó írásaink