Bűnügy
Aljas indokból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat egy férfi ellen
Bosszúból ölt

A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a sértett és egy társa még 2017-ben megverte az ügyben vádlottként szereplő testvérpárt, emiatt a Battonyai Járásbíróság társtettesként elkövetett testi sértés és annak kísérlete miatt el is ítélte őket.
A 26 éves férfi elhatározta, hogy bosszúból megöli az őt bántalmazó sértettet, ezt többször is hangoztatta testvérének és más emberek előtt is.
Végül 2022. november 2-án a sértett, egy 44 éves mezőhegyesi férfi este az egyik mezőhegyesi presszóban italozott.
A vádlottak később érkeztek az italmérő helyre és szintén inni kezdtek, de konfliktus, szóváltás nem alakult ki a felek között, a 26 éves vádlott és a sértett együtt biliárdozott.
A zárórát követően együtt távoztak a presszóból, hazafelé indultak, ekkor a vádlott Mezőhegyes külterületén, egy erdős területen rátámadt az ittas állapota miatt ellenállásra kevésbé képes sértettre, többször ököllel arcon ütötte, majd a földre kerülő sértettet több alkalommal megrúgta.
Ezt követően a vádlott a földön hanyatt fekvő sértett fölé hajolt és fojtogatni kezdte. Miután a sértett eszméletét vesztette, a vádlott – tettétől megrettenve – élesztgetni próbálta a mozdulatlan sértettet, rázogatta és a mellkasát nyomkodta, de mivel nem mozdult, úgy vélte, hogy életét vesztette. Valójában a sértett ekkor még életben volt, de életfunkciói gyengék voltak – írta az ügyészség.
A 26 éves férfi ezután felkereste lakóhelyén a testvérét, közölte vele, hogy megölte a sértettet, majd rávette arra, hogy segítsen neki felgyújtani a holttestet. Egy fél literes műanyag flakonba benzint öntöttek, majd azzal együtt visszamentek a bántalmazás helyszínére.
A helyszínen a 35 éves férfi ellenőrizte a sértett életfunkciót, azonban a lélegzését nem észlelte, ezért testvére a magukkal vitt benzinnel lelocsolta a sértettet, majd meggyújtotta.
A sértett a helyszínen meghalt, a holttestét másnap reggel találták meg. Halálának oka a fojtogatás által előidézett gégeszűkület és oxigénhiányos agykárosodás volt, illetve az égés által kiváltott szén-monoxid-mérgezés, valamint az égési sérülések.
A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság a minősített emberölést megvalósító férfit beismerése esetén is végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélje és állapítsa meg, hogy abból feltételes szabadságra nem bocsátható, testvérével szemben pedig végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki.
Mivel a 35 éves férfi a bűncselekményt egy másik ügyben a Battonyai Járásbíróság által vele szemben lopás miatt kiszabott egy év időtartamú, háromévi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, a főügyészség indítványt tett ezen felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelésére is – áll a közleményben.
Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik – írták.