Bűnügy

Hat diák áll bíróság elé a lefejezett francia tanár ügyében

A 47 éves francia középiskolai történelemtanárt 2020. október 16-án egy 18 éves csecsen származású muszlim szélsőséges fejezte le

Hat tinédzserkorú fiatal áll hétfőn bíróság elé Párizsban: a fiatalokat azzal vádolják, hogy részt vettek Samuel Paty meggyilkolásában – számolt be a Reuters hírügynökség alapján a Magyar Nemzet.

Hat diák áll bíróság elé a lefejezett francia tanár ügyében
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

A történelemtanárt azt követően gyilkolták meg, hogy a Charlie Hebdo szatirikus hetilapban 2015-ben közölt Mohamed-karikatúrákat mutatott meg a gyerekeknek, amelyet sok muszlim sértőnek talált, és emiatt a francia oktató is erős kritikát kapott a szülőktől. Lapunk akkor beszámolt arról, hogy fenyegették a tanárt, azonban a hatóságok nem csináltak semmit.

Öt fiatalt – akik a támadás idején 14-15 évesek voltak – bűnügyi összeesküvéssel vádolnak, a hatóságok szerint ők mutatták meg a gyilkosnak a történelemtanárt, de azt sem tartják kizártnak, hogy segítettek abban, hogy az oktatót követhesse a szélsőséges. Francia lapok információi szerint azonban a fiatalok pénzt kaptak azért, hogy figyeljék az iskola környékét.

A hatodik fiatal pedig egy 15 éves lány, aki mesélt a szüleinek arról, hogy Samuel Paty karikatúrákat mutatott az órán Mohamed prófétáról, ám később kiderült, nem is vett részt ezen az órán. A Reuters értesülései szerint a fiatalok fejenként 2,5 év börtönbüntetést kaphatnak, a gyermekbírósági tárgyalások várhatóan december 8-ig tartanak majd, zárt ajtók mögött. Rajtuk kívül nyolc felnőttet pedig büntetőbíróság elé állítanak, köztük Brahim Chninát és egy szélsőséges aktivistát, Abdelhakim Sefriouit: a két férfit azzal vádolják, videókat készítettek, hogy felhívják a figyelmet a francia oktatóra.

Franciaországban él az európai muszlim lakosság legnagyobb közössége: becslések szerint 5,7 millióan vallják maguknak muszlimnak, ezzel a teljes lakosság körülbelül tíz százalékát teszik ki.

Egyes előrejelzések szerint számuk 2050-re a 8,6 milliót is meghaladhatja. Már annyira rettegnek a muszlim terrortól, hogy félnek megemlékezéseket tartani a tanárról, továbbá nem nevezhettek el a tanárról évfolyamot a diákok sem.

Az országban az elmúlt években több terrortámadást is végrehajtottak a szélsőségesek. A legutóbbi eset idén októberben történt, amikor egy iszlamista férfi az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában késsel támadt a jelenlévőkre. A támadás során egy tanárnő meghalt, ketten pedig megsebesültek. Az elkövető egy húszéves, csecsen származású orosz állampolgár, Mohamed Moguskov volt, aki az Iszlám Állam (ISIS) nevében gyilkolt.

Kapcsolódó írásaink