Bűnügy

Kiengedték a pszichátriáról, aznap agyonszúrta feleségét

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt a feleségét halálra szurkáló idős, szatmári férfi ellen

A vádirat szerint a 60-as évei közepén járó férfi feleségével együtt egy szatmári faluban élt. Kapcsolatuk kiegyensúlyozatlan volt, a vádlott gyakran veszekedett feleségével, amely esetenként a vádlott részéről tettlegességig fajult – olvasható a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleményéből.

Kiengedték a pszichátriáról, aznap agyonszúrta feleségét
Képünk illusztráció
Fotó: MH-archív/Bodnár Patrícia

A férfit évek óta rendszeresen kezelték pszichiátrián, legutóbb éppen a bűncselekmény napján, 2022. október 20-án engedték haza a szakkórházból.

Mikor az idős férfi este hazaért, féltékenységből veszekedett az asszonnyal. Eközben a konyhapultról magához vett egy 12 cm pengehosszúságú konyhakést, és azzal legalább 25 esetben megszúrta a nőt. A feleség védekezett, és a konyhából a szobán át a bejárati folyosóig menekült, ahol összeesett és meghalt.

A vádlott elment az orvosi ügyeletre, ahol az ügyeletes orvosnak bejelentette, hogy megölte a feleségét, és kérte, hogy értesítsék a rendőrséget.

A főügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja, vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, legkorábban 25 év elteltével legyen feltételes szabadságra bocsátható.

A rendőrségi fotókon a pár otthona és a kés elvételének helye látható.

Kapcsolódó írásaink