Bűnügy

A tálib rendőrség kiszabadított egy 25 éven át fogságban tartott nőt

A nőt egy törmelékkel és szeméttel teli szobában tartották fogva

Az Afganisztánban uralmon lévő tálibok rendőrsége kiszabadított egy nőt, akit feltehetően a rokonai 25 éven át fogva tartottak egy sötét szobában a fővárosban – közölte csütörtökön a kabuli belügyminisztérium.

A tálib rendőrség kiszabadított egy 25 éven át fogságban tartott nőt
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Aamir Qureshi

A nőt egy törmelékkel és szeméttel teli szobában tartották fogva, élelmet pedig egy ablakon keresztül kapott fogvatartóitól.

„Nem érzi magát biztonságban és fél, valahányszor meglát egy embert” – mondta Abdul Matin Kani, a minisztérium szóvivője.

A nőt jelenleg egy kabuli kórházban ápolják, mert mentális és fizikai sérüléseket is szenvedett. Az orvosok szerint alultáplált, súlyosan legyengült, és az ízületei is károsodtak.

A rendőrség szerint a nőnek bezárása előtt is éveken át hányatott sorsa volt, miután elvált az első férjétől. Egyebek között meddőségben szenvedett, a testvérei bűnözök lettek, és egy örökösödési vita is kialakult a családban.

A nő négy családtagját már le is tartóztatták, és a tálib rendőrség szerint az ügyet teljes körűen ki fogják vizsgálni.

Kapcsolódó írásaink