Bűnügy
Borzalmas részlet derült ki a 10 éves kislány meggyilkolásával kapcsolatban
A gyermek édesanyja teljesen összetört
A nő 2009-ben ment feleségül a muszlim taxishoz, Urfanhoz, 2017-ben azonban a házasságuk véget ért. Mindkét fél keményen harcolt a gyermekfelügyeleti jogokért, végül azonban a bíróság úgy döntött, hogy az apának adja a kizárólagos felügyeleti jogot. 2017 óta Olga mindösszesen két alkalommal láthatta személyesen kislányát.
A tízéves kislány holttestére nemrégiben a rendőrség bukkant rá az apa otthonában. Most kiderült, hogy a rendőrséget az apa értesítette, aki nemhogy otthon nem tartózkodott, de Pakisztánból telefonált.
A rendőrség három személyt azonosított, akikkel szeretnének beszélni a Sara halálának folyamatban lévő nyomozása során. Ők Sara apja, az élettársa és a férfi testvére. „Úgy véljük, hogy Urfan augusztus 9-én, szerdán élettársával és testvérével együtt utazott a pakisztáni Iszlámábádba. Öt gyerek volt velük, egy és 13 év közöttiek” – nyilatkozta a rendőrségi szóvivő.
A zsaruk nem keresnek senki mást Sara halálával kapcsolatban – tudta meg a The Sun. Pakisztán és az Egyesült Királyság között jelenleg nincs kiadatási szerződés.
A boncolás kimutatta, hogy a kislány többszörös és kiterjedt sérülést szenvedett, amelyet valószínűleg hosszan tartó bántalmazás okozott.