Bűnügy
Elítélték zaklatás miatt a nőt, mert meccsnézés közben zavarta a férjét
A nő két óra alatt 59 alkalommal próbálkozott

Elítélték az 59 éves brit Joanne Healey-t zaklatásért, mert folyamatosan hívogatta férjét és barátait, akik épp közösen focimeccset néztek, írja a Daily Mail cikke alapján az rtl.hu. A nő két óra alatt 59 alkalommal próbálkozott, ám nem érte el férjét.
Végül a férfi barátait sikerült elérnie, ám addigra már teljesen felforrt az agyvize: pedofiloknak nevezte a férjével közösen meccset néző házaspárt, a nőt pedig azzal vádolta meg, hogy biztos viszonyt folytat férjével, akivel 37 évvel ezelőtt házasodott össze.
A meccs után a férfi hazament, és számon kérte erősen ittas feleségét. Még a rendőrök is belekeveredtek az ügybe, akik le is tartóztatták a nőt. Végül a bíróság bűnösnek találta zaklatásban a nőt, és nyolcvan font, azaz 35 ezer forint megfizetésére kötelezte. Emellett 12 hónap közösségi munkavégzésre, és 20 nap rehabilitációra ítélték – olvasható a portálon.