Bűnügy
Tíz-tíz évre ítéltek két embercsempészt, aki több tucat migránst szállított levegőtlen teherautójában
A törvényszék döntését az ügyész tudomásul vette, az elsőrendű vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fenn, a másodrendű vádlott és védője fellebbezett

A tájékoztatás szerint a két, Belgiumban élő vádlottat társtettesként elkövetett embercsempészés és társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a törvényszék. A bíróság mellékbüntetésként tíz évre kiutasította őket Magyarországról.
Közölték: a két vádlott tavaly megállapodott abban, hogy utanként 2000 euróért (mintegy 760 ezer forintért) segít illegális bevándorlóknak a magyar államhatár átlépésében.
Szerbiában 38 török, indiai és szír állampolgár azért keresett fel egy embercsempész-hálózatot, hogy a támogatásával Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jusson – tették hozzá.
A bíróság ismertetése szerint 2022. április 24-én a szervezettel együttműködve a két vádlott teherautóval érkezett az illegális határátlépőkért, akiket a jármű ablak nélküli, zárt és levegőtlen csomagterében helyezett el, majd az M5-ös autópályán keresztül az osztrák határ felé indult.
Útközben nem álltak meg, és nem fordítottak figyelmet arra, hogy a jármű fülkéje megfelelően szellőzzön. Utasaik – mivel nem kaptak elég levegőt, és szomjasak is voltak – folyamatosan, hangosan jeleztek, végül a rendőrök az inárcsi pihenőhelynél ellenőrizték a járművet. A sofőrt és az utasokat is elfogták – derül ki a közleményből.
Az utazási körülmények miatt az egyik illegális bevándorló elájult, őt a rendőrök azonnal elsősegélyben részesítették, majd a mentők kórházba vitték.
„Amennyiben a teherautó ajtaját további fél órán keresztül nem nyitották volna ki, a sértett életét vesztette volna. Emellett a raktérben utazó másik 37 személy is ki volt téve az oxigénhiányos körülményeknek” – írta a bíróság.
A törvényszék döntését az ügyész tudomásul vette, az elsőrendű vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fenn, a másodrendű vádlott és védője fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.