Bűnügy

Több mint 600 millió forintos kárt okozó italkereskedőket fogtak el a rendőrök

A két férfit azzal gyanúsítják, hogy összesen 34 beszállítót csaptak be

Egy testvérpárt, két férfit fogtak el a baranyai rendőrök Akasztón és Budapesten, mert a gyanú szerint italkereskedéssel foglalkozó cégeiken keresztül 34 beszállítónak több mint 600 millió forint kárt okoztak az elmúlt években – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerda délután.

Több mint 600 millió forintos kárt okozó italkereskedőket fogtak el a rendőrök
Képünk illusztráció
Fotó: police.hu

A gyanú szerint a két férfi két cégén keresztül több gazdasági társaságtól és magánszemélytől is italokat – elsősorban borokat – rendelt, de üzletfeleik elől eltitkolták, hogy vállalkozásaik anyagi helyzete nem teszi lehetővé a számlák kiegyenlítését.

A megrendelt termékeket átvették, a számlákat befogadták, az árut pedig továbbértékesítették, viszont az italok árát csak kis részben fizették ki, majd üzleti partnereiket azzal hitegették, hogy később rendezik elmaradásaikat – közölte a rendőrség.

A két férfit azzal gyanúsítják, hogy összesen 34 beszállítót ejtettek tévedésbe, több mint 600 millió forint kárt okozva nekik.

A rendőrök mindkét férfi lakásán kutatást tartottak, amely során iratokat, mobiltelefonokat, vagyonvisszaszerzés keretében pedig nagy értékű karórákat és ékszereket foglaltak le. A nyomozók ezenfelül zár alá vettek több ingatlant és bankszámlát is.

A kedden Budapesten elfogott 49, illetve Akasztón kézre kerített 45 éves gyanúsítottakat őrizetbe vették és kihallgatták, kezdeményezték letartóztatásukat, ellenük többrendbeli csalás miatt indult nyomozás – olvasható a rendőrség tájékoztatásában.

Kapcsolódó írásaink