Bűnügy
Prostituált és bandája zsarolt ki milliókat egy debreceni férfitól
Csúnyán megvezették

2022 decemberében egy magát 15 évesnek kiadó fiatal nő üzenetben szexuális szolgáltatásokat ajánlott fel egy általa kiszemelt helyi férfi számára, aki el is fogadta mindezt. A találkozót követően kifizette a lányt és a közvetítőt is, azonban még aznap este kapott egy üzenetet, amelyben azt állították, hogy a lány rosszul lett, és ha nem akarja, hogy a szülők értesítsék a rendőrséget, küldjön még ötvenezer, majd további húszezer forintot. A férfi a lány korára való tekintettel megijedt ezért teljesítette a követeléseket, de innentől kezdve nem volt megállás, ugyanis folyamatosan üzenetekkel bombázták, melyekben mindig más és más mondvacsinált indokkal zsarolták.
Hazugságaik között szerepelt, hogy állításaik szerint a lány pszichésen belerokkant az együttlétbe, majd azt is mondták, hogy teherbe esett, végül, de nem utolsó sorban pedig elhitették a férfival, hogy a „tinédzser” meghalt, a pénz pedig sírkőre kell.
A 36 éves férfi ötvennyolc alkalommal utalt a zsarolóknak, összesen több mint nyolcmillió forintot. Az összeg egy részét kölcsönből finanszírozta. Végül megelégelte a kialakult helyzetet és idén március 14-én feljelentést tett a rendőrségen.
A nyomozók végül a 38 éves L. Lászlónét, féltestvérét, a 21 éves R. Fruzsinát és az élettársát, a 20 éves V. Attilát április 12-én fogták el, amikor egy újabb kizsarolt összeg átvételére készültek. Mindhárman beismerő vallomást tettek. A 15 évesnek hazudott nőről kiderült, hogy valójában már betöltötte a 28-at is, valamint nem volt sem beteg, sem terhes, sem pedig halott.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a napokban befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal pedig megküldte az ügyészségnek.