Bűnügy
Két tizenéves lányt erőszakolt majd gyilkolt meg a romániai szörny

A 2019-ben elkövetett bűncselekmények között több hét telt el. Dinca mindkét lányt autóstoposként vette fel kocsijába, caracali házába vitte őket, ahol napokig megkötözve tartotta, és több ízben megerőszakolta őket. A nyomozók szerint Dinca mindkét esetben - 2019 áprilisában, illetve júliusában - puszta kézzel ölte meg áldozatait, majd a holttestüket egy hordóban elégette - írják.
A lap szerint 69 éves Dinca esetében mindkét rábizonyított emberölésért 30-30 év börtönbüntetést szabott ki a táblabíróság, és helybenhagyta az alapfokon eljáró Dolj megyei törvényszék által a többi vádpontért - gyermekkereskedelemért, többrendbeli nemi erőszakért és hullagyalázásért - kiszabott büntetési tételeket.
Mindemellett az áldozatai családtagjainak 100 ezer, illetve 500 ezer euró nem vagyoni kártérítést kell fizetnie.