Bűnügy

Fiatal lányokra vadászik Budapesten egy férfi

Aljas trükkel jut be a lakásokba

Az egyik lány az egész történetet közzétette egy közösségi oldalon, hogy figyelmeztessen másokat és a Ripostnak is beszámolt róla. A rendőrség nyomozást indított az ügyben – adta hírül a Bors.hu.

Fiatal lányokra vadászik Budapesten egy férfi
Fiatal lányokra vadászik egy férfi, aki szerelőnek adja ki magát
Fotó: Northfoto

Már nem csak a besurranó tolvajoktól kell tartaniuk a budapestieknek, fiatal lányokra vadászik egy férfi, aki szerelőnek adja ki magát.

A fiatal lány nem akart névvel, arccal szerepelni, mert fél az elkövetőtől, de a Ripostnak elmesélte, mi történt vele. A XI. kerületben lakik és nemrég bekopogott hozzá valaki. A lány egyedül volt otthon, a férfi pedig azt állította, hogy ő szerelő és az alatta lévő lakásban ázik a plafon, így meg kellene néznie a csapokat.

A lány gyanútlanul beengedte, a férfi pedig tényleg úgy tett, mint aki ránéz a csapokra. A lány ekkor eszmélt rá, hogy a férfi, amikor bejött, kulcsra zárta maga után az ajtót.

Szemben állt velem és mondott valamit, de akkor már csak az járt a fejemben, hogy zsebre van téve az egyik keze. Megfogta a másik kezével hátulról a tarkómat és úgy 20 centivel lenyomta, de szerencsére nem volt erős a szorítása, így ki tudtam szabadulni belőle, miközben hangosan sikítottam

– mesélte a lány, aki értesítette a rendőrséget és feljelentést is tett.

A fiatal lány egy közösségi csoportban is figyelmeztetést tett közzé, mire másnap azzal keresték fel, hogy hasonló eset történt a XIII. kerületben is, azonban ott a férfi egy kést is elővett. Legalábbis a személyleírás alapján ugyanarról a férfiról lehet szó. A lánynak azt mesélték, hogy ebben a másik esetben szexuálisan zaklatták a sértettet.

Történetét a Reddit nevű platformon is megosztotta. Azért, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre, és arra intsen mindenkit, hogy soha ne kövessék el azt a hibát, amit ő, hiszen akár sokkal rosszabb is történhetett volna, ha nem tud kiszabadulni és nem ijed meg a támadó a hangos sikítástól.

Nem tudom, hogy követhetett-e, vagy csak betévedt ebbe a házba és hallgatózott az ajtó előtt, nem tudom, hogyan talált rám. Nem szabad soha senkinek kinyitni az ajtót! Nekem szerencsém volt, de alakulhatott ez volna sokkal rosszabbul is

– tette hozzá. Mindenkinek azt tanácsolja, kérjen igazolványt attól, aki hivatalos ürüggyel akar bemenni a lakásába.

Megkeresték a BRFK-t, hogy megtudjuk, hol tart az ügyben a nyomozás. Azt a tájékoztatást kapták, hogy "a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitánysága sértetti feljelentés alapján nyomozást rendelt el magánlaksértés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján a férfi és a lakásban lakó között dulakodás alakult ki, de olyan információ, miszerint a férfi meg akarta volna erőszakolni a lakásban lakó nőt, nem merült fel, ilyen adatot a feljelentő sem hozott a hatóság tudomására. Személyi sérülés nem történt."

Kapcsolódó írásaink