Bűnügy
Hazahozták Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét
A több száz millió forintot érintő csalásokkal vádolt magyar nőt Dominikán kapták el

A bűnözőt március 26-án fogták el, és múlt pénteken hozták haza. A különböző ügyeiben az ítéleteket a távollétében hozták meg vele szemben – tették hozzá.
Mostanra kiderült az is, hogy elhagyva Magyarországot új életet kezdett Dominikán, ahol párra talált, és gyermeket szült.
Arra egyáltalán nem számított, hogy több mint tíz év elmúltával a rendőrök még mindig keresik, és a nyomára bukkannak, így „villámcsapásként” érte, mikor Punte Cana városában, a tengerparton elfogták – írták.
A műveletet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési osztálya indította el, miután a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) Interpol Iroda segítségével felvette a kapcsolatot a német Szövetségi Bűnügyi Hivatallal, valamint az Amerikai Egyesült Államok Marshal Szolgálatával, amelyek közvetítő szerepet játszottak a magyar és a dominikai hatóságok között.
A nőt letartóztatták, majd Spanyolországba vitték, onnan pedig múlt pénteken Magyarországra hozták; a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben megkezdte jogerős börtönbüntetésének letöltését – áll a közleményben.