Bűnügy

Ételtől fulladhatott meg a kétéves nyíregyházi kisfiú

A gyermek nevelőanyja szabadlábon védekezhet

Evés közben félrenyelt, ettől fulladhatott meg az a kétéves kisfiú, akinek a holttestét szombaton találták meg nevelőszülei autójában Nyíregyházán − közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI megkeresésére.

Ételtől fulladhatott meg a kétéves nyíregyházi kisfiú
A nyomozás folyamatban van, szakértői vélemények beszerzése zajlik
Fotó: MH-archív/Burger Zsolt

Szilágyi László tájékoztatása szerint az ügyben segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt hallgattak ki egy nőt − a gyerek nevelőanyját −, aki a vallomástételt megtagadta, de nem élt panasszal a nyomozó hatóság intézkedése ellen.

A nő szabadlábon védekezhet, mert nem merült fel olyan körülmény, ami indokolná az őrizetbe vételét vagy a letartóztatását − tette hozzá.

Az ügyészségi szóvivő az előzményekről beszámoló közleményében azt írta, a gyámhatóság 2023. január 13-án vette nevelésbe a kétéves kisfiút és annak egyéves húgát, majd mindkét gyermeket a gyanúsítottnál, mint nevelőszülőnél helyezte el; a nevelt gyerekek így a nővel és férjével, valamint két közös, kiskorú gyermekükkel éltek együtt egy nyíregyházi lakásban.

A nő április 12-én este megetette a kétéves kisfiút, aki evés közben félrenyelt, amitől megfulladt.

A gyanúsított nem hívott orvosi segítséget, és kórházba sem vitte el a gyermeket, ehelyett még aznap éjjel levitte a holttestet a ház előtt parkoló autójukhoz, a jármű csomagtartójába tette, az egyéves kislányt pedig beültette a gyermekülésbe. Ezután egy búcsúlevelet hátrahagyva elindult otthonról, majd két napig Nyíregyházán és környékén autózott − ismertette a szóvivő.

Az asszonyt szombat hajnalban találta meg a keresésükre indult férj és a nő apósa a város külterületén, onnan mentek el együtt a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a kisfiú halálát fulladás okozta, húgát a mentők megfigyelésre kórházba vitték, de vele kapcsolatban a jelenlegi adatok szerint nem merült fel olyan körülmény, hogy bűncselekmény áldozata lenne − közölte a szóvivő.

Szilágyi László hozzátette, a nyomozás folyamatban van, szakértői vélemények beszerzése zajlik, tanúkihallgatásokat tartanak.

Kapcsolódó írásaink