Bűnügy
Késsel fenyegetőzve rabolt egy férfi Budapesten
A készenléti rendőrök előállították
A Készenléti Rendőrség két munkatársa Budapest VII. kerületében járőrözött szerda hajnalban, amikor egy ír férfi telefonon rablásról tett bejelentést – írja az index.hu.
A rablás áldozata elmondta, hogy az elkövető egy hostel közelében bántalmazta, a földre nyomta, és fojtogatta. Ezt észlelte egy másik külföldi férfi, aki a segítségére sietett, és elindultak a szálláshely felé.
A bántalmazó azonban utánuk rohant, és a liftnél utol is érte őket, elővett egy fekete kést, és – magyarul beszélve – megfenyegette őket.
Az egyik külföldi elővette a pénztárcáját, hogy pénzt vegyen ki belőle, a támadó azonban ráfogott, és erővel el akarta azt venni, közben a sértett kézfejét a késsel megsebesítette. Végül a külföldi férfi egy bizonyos összeget átadott a támadónak, aki elhagyta a helyszínt.
Míg a budapesti járőrök a sértetteket kérdezték ki, addig a készenléti rendőrök a kapott személyleírás alapján a rabló után eredtek. Hamarosan a helyszín közelében felismerték az elkövetőt, aki, miután meglátta az egyenruhásokat, sietősen az ellenkező irányba indult. A járőrök megállították és elfogták. A ruházat átvizsgálásakor a férfi zsebéből előkerült a rugós bicska, valamint az eltulajdonított összeg is – olvasható az index.hu oldalán.
A készenléti rendőrök a férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol rablás bűntett gyanúja miatt őrizetbe vétele mellett indult eljárás ellene – közölte a rendőrség.