Bűnügy

Teljesen kifosztották az idős férfit: pénzét és bankkártyáját is elvették a Keleti pályaudvarnál

Az idős férfit hárman is célba vették

Közel félmillió forintos kárt okozott egy idős férfinak az a háromfős társaság, akik közül a nő 2022. december 4-én napközben egy VII. kerületi pályaudvaron szexuális felajánlással szólította le, majd rávette, hogy pénzt vegyen fel egy közeli ATM-ből – olvasható a Police.hu oldalon.

Teljesen kifosztották az idős férfit: pénzét és bankkártyáját is elvették a Keleti pályaudvarnál
Képünk illusztráció
Fotó: Hans Lucas via AFP/Hans Lucas/Adrien Fillon

Az automatánál a nő másik két társa is megjelent, a sértett figyelmét elterelték, majd elvették a kiadott pénzt és a hitelkártyáját is.

Az esetet követően a VII. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett kifosztás miatt rendelt el nyomozást, amelynek során azonosították a három feltételezett elkövetőt – írják.

A 22 éves R. Angélát egy másik bűncselekmény miatt bűnügyi felügyelet alá helyezték, míg társa, a 23 éves F. Henrik egyéb bűncselekmény miatt letartóztatásba került. A harmadik gyanúsítottat jelenleg is keresik a rendőrök, ellene elfogatóparancsot adtak ki.​

Kapcsolódó írásaink

Felszámoltak egy szlovák„magyar drogterjesztő bandát

ĀA Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kedden a police.hu oldalon közölte, hogy hosszú évek óta harcolnak a Dunántúlon és Szlovákiában azért, hogy a népszerű szlovák kábítószer, a pikóként ismert drog terjedését visszaszorítsák