Bűnügy
Elfogták a garadnai halálos baleset okozóját
Az autó vezetője a balesetet követően megállt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott

Korábban azt közölték, hogy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt március 10-én 18 óra 30 perc körül Garadnán, a Fő út 6. szám előtt.
Az eddigi információk szerint egy 33 éves helyi férfit az úttesten gázolta el egy személyautó. A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – tették hozzá.
Az autó vezetője a balesetet követően megállt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A rendőrök három órán belül otthonában elfogták a novajidrányi sofőrt.
A férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságra történő előállítását követően – halálos közúti baleset okozása vétség, illetve segítségnyújtás elmulasztása bűntett – elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.