Bűnügy
Lagzi Lajcsi mindent megtesz, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia

A trombitaművész és ügyvédje egy interjúban magyarázta el az aktuális helyzetet és a közeljövő eseményeit. Dr. Csontos Zsolt ügyvéd azt mondta, hogy természetesen fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen, mert a szakértői vélemény személyes vizsgálat nélkül, a korábbi orvosi vizsgálatok eredményein alapulva született. A zenészt is ez bosszantja leginkább – írta meg az Origo.
„Vártam, hogy legalább megjelenhessek valaki előtt és megvizsgáljanak, de erre esélyt sem adtak. Néhány nap alatt gyorsított eljárásban hozták meg a döntést.”
A mulatós sztár elmondta, magánnyomozókat bérel fel, hogy találjanak olyan tanúkat, akiket a bírósági eljárás alatt nem hallgattak meg, számára azonban kedvező lenne a vallomásuk. Hozzátette: dolgoznak a perújításon is, ahhoz pedig új bizonyítékok szükségesek.