Bűnügy

Börtön helyett házi őrizetben az ellenzéki polgármester

Már huszonegy gyanúsítottja van a strómanokat is használó bűnügynek

A Magyar Nemzet arról írt, hogy kiengedték a börtönből Gyömrő adócsalással gyanúsított polgármesterét, Gyenes Leventét. A költségvetési csalással gyanúsított ellenzéki városatyát még tavaly szeptemberben tartóztatták le.

Börtön helyett házi őrizetben az ellenzéki polgármester
Gyenes Levente polgármester 2020 novemberében, amikor még az volt a hír, hogy pozitív lett a covidtesztje
Fotó: Facebook/Gyömrő Város Önkormányzata

A Szombathelyi Törvényszék csütörtöki döntése alapján megszüntették Gyenes Levente letartóztatását, és elrendelték a házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyeletét – erősítette meg a Magyar Nemzetnek a törvényszék sajtóosztálya. A végzés végleges.

Gyenest 2022 szeptemberében vették őrizetbe, majd öt társával együtt le is tartóztatta őt a bíróság. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával nyomoz, az eljárásnak pedig már huszonegy gyanúsítottja van, köztük a bűnszervezet strómanjai.

A NAV több helyszínre – köztük a polgármester luxusvillájához – is kiszállt, a gyanúsítottaknál pedig nagy mennyiségű készpénzt, értékes karórákat és aranytömböket is lefoglaltak – írta a Magyar Nemzet.

Gyenes Levente azután vált országosan ismert politikussá, hogy pikáns képek jelentek meg róla. Ezeken egy meztelen nőről fehér port szív fel.

A gyömrői polgármestert évekkel ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla mondta ki bűnösnek folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért kilenc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet.

Az úgynevezett számlagyáras perben Gyenes hetedrendű vádlott volt. A hatályos jogszabályok szerint a képviselő-testületnek méltatlansági eljárást kellett volna indítania polgármestere ellen, ezt nem megvárva Gyenes benyújtotta lemondását, de 2019-ben végül újraválasztották.

Kapcsolódó írásaink