Bűnügy
Kanadában őrizetbe vettek nyolc embert

„Több mint ezer, nyilvánvalóan hamisított festményt foglaltunk le. A gyártott és eladott képek pontos száma nem ismert” – mondta Ontario tartományi rendőrségének felügyelőhelyettese, Kari Dart sajtótájékoztatóján.
A képeket az Ontario tartománybeli Thunder Bayből származó Norval Morrisseau őslakos festőművész hamis aláírásával árulták.
A Copper Thunderbird néven is ismert autodidakta festőművészt, akinek az életművét az ország legmagasabb polgári kitüntetésével, a Kanada Renddel is elismerték, az ország egyik legjelentősebb művészének tartják, képeit számos kanadai és külföldi múzeumban kiállították.
A rendőrség közleménye szerint a gyanútlan vásárlóknak eladott festményekkel akár dollártízezreket is kereshettek.
A gyanúsítottak – közöttük a művész egyik unokaöccse – ellen negyven pontban emeltek vádat. A rendőrség szerint, amely két és fél éven át nyomozott az ügyben, a feltételezett csalás évtizedeken át folytatódott.