Bűnügy

Számlagyár működtetése miatt hét ember ellen emeltek vádat Somogyban

300 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek egy férfi és hat társa az ügyészség szerint

A Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn arról tájékoztatott, hogy az ötvenes éveiben járó férfi két hulladékfeldolgozó céget vezetett, amelyeknek 2018-as és 2019-es árbevétele után jelentősebb összegű áfafizetési kötelezettsége keletkezett.

Számlagyár működtetése miatt hét ember ellen emeltek vádat Somogyban
Képünk illusztráció
Fotó: AFP

A vádlott az adófizetés elkerülése érdekében társaival olyan számlázási láncolatot hozott létre, amelyben tényleges gazdasági tevékenységet nem végző cégeket hoztak létre, hogy a haszonhúzó társaságoknak számlázzanak.

A szerb állampolgárságú strómanok vezette cégeket székhelyszolgáltatóhoz jelentették be, gazdasági tevékenységhez szükséges gépeik, alkalmazottaik, bankszámlájukon cégműködésre utaló kiadások nem voltak, a vádlottak a számlák ellenértékét az átutalást követően rövid időn belül készpénzben felvették.

Az ügyben eljáró hatóságok a bűncselekmény felderítése után több száz millió forintos nagyságrendben vettek zár alá az elsőrendű vádlotthoz, illetve cégeihez köthető vagyontárgyakat.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt hat ember ellen végrehajtandó börtönbüntetést, míg egy vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott.

Kapcsolódó írásaink

Értékesebbé váltak a telkek

ĀAz új lakásokra vonatkozó állami támogatások, a jegybanki kedvezményes hitelprogram és a 2021-ben visszavezetett ötszázalékos áfa jelentősen élénkítette a lakásépítési kedvet