Bűnügy
Kisgyermekes mentős lopott
„Ha tehetném, visszamennék az időben”

Három évre próbára bocsátotta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság gyorsított eljárásban azt a mentőst, akit hetvenezer forintos lopás miatt állítottak bíróság elé.
Az autó műszerfalán összesen 170 ezer forint „csapdapénz” hevert egy kupacban. Miután a „segítségre szoruló” férfi kiszállt az autóból és beszámolt a panaszairól, a terhelt munkatársa a beteg kérésére kivett egy lakáskulcsot a kocsiból, bezárta az autót, majd megkezdte az esetlap kitöltését. Ez idő alatt a mentőápoló odament a férfi gépkocsijához, majd kinyitotta és lenyúlta az ott lévő pénzből 70 ezer forintot, hogy kiegyenlítse a számlatartozását.
A mentőst a „beteg” kórházba szállítását követően intézkedés alá vonták, ennek során meg is találták nála az elvett pénzt. A gyorsított eljárásban bíróság elé állított férfi elismerte bűnösségét. Azt mondta. hogy megbánta a tettét és „ha tehetné, visszamenne az időben”, hogy helyesen cselekedjen. Mivel az OMSZ azonnal megszüntette a férfi munkaviszonyát, máris érzi cselekménye következményeit.
A tárgyaláson a bíróság kihallgatta a mentőst, és lejátszotta a rejtett kamerák felvételeit, majd a perbeszédeket és az elkövető utolsó szó jogán tett nyilatkozatát követően ítéletet hirdetett. A kerületi bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően lopás vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, s ezért őt három évre próbára bocsátotta.
A volt mentőápoló esetében súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság azt, hogy bizalmi hivatásával visszaélve követte el cselekményét, a bíróság indokolása szerint ugyanis az állampolgárok joggal várják el azt, hogy bízhassanak azokban, akiknek legelesettebb állapotukban kiszolgáltatottak.
További súlyosító körülmény volt, hogy a „beteg” tudta és beleegyezése nélkül ment vissza másodszor a kocsihoz. Enyhítő körülményként értékelte többek között azt a bíróság, hogy alkalomszerű volt az elkövetés, s a lopási kár csak 20 ezer forinttal haladta meg a szabálysértési értékhatárt, a kár pedig teljes egészében megtérült.
A terhelt tízéves gyermeke eltartásáról gondoskodik, a kezdetektől fogva együttműködő volt a hatósággal, feltáró beismerő vallomást tett, őszintén megbánta tettét, és munkája elvesztése is már súlyos hátrányt gyakorolt rá. Az elkövető és a védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyészség súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezett.