Bűnügy
Halálos bántalmazás: pár órán belül rendőrkézen volt a 14 éves gyanúsított
A rendőrök lakossági bejelentés alapján mentek ki kedden egy 83 éves nő lakására, ahol az asszonyt holtan találták – közölte a police.hu

Képünk illusztráció
Fotó: AFP
„A nagy erőkkel megkezdett, intenzív és aprólékos nyomozás eredményeként a rendőrök még aznap este azonosították és elfogták azt a helybéli 14 éves fiút, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható" – áll a közleményben.
Az elkövető és idős ismerőse között vita alakult ki, majd a gyanúsított bántalmazta a nőt, aki ennek következtében a helyszínen elhunyt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását – tudatták.