Bűnügy
Borzalmas módon halt meg a legendás focista
A holttestére felesége talált rá
A 60 éves egykori futballsztárt dél-afrikai otthonában a saját kutyái (két amstaff-pitbull keverék és egy ismeretlen fajta) harapták halálra. A felesége találta meg a kertjükben Mulala holttestét. Már korábban hallotta a házuk túlsó részén, hogy nagyon ugatnak az ebek, de nem különösebben foglalkozott velük, mert forgalmas utcájukban gyakori volt az ilyesmi a kerítésnél.
A focista felesége hangos ugatásra lett figyelmes, majd később, miután áramszünet lett a házukban, elindult megkeresni a férjét, akinek összeharapdált holttestére a kert végében talált rá – számolt be róla a Bild.
„Egy áramszünet miatt később kezdte csak keresni a férjét, és a kertben fekve találta holtan, összeharapdált testtel” – mondta Sam Tselanyane rendőrségi szóvivő.
Mulala többek között azért örvendett óriási népszerűségnek hazájában, mert az egykori angol gyarmat (Észak-Rodézia) függetlenné válása (1964) után az ő generációja ért el először jelentős sikereket a futballban. A legrégebbi afrikai focitorna (CECAFA kupa) 1984-es megnyerésekor például az ő Kenyának lőtt két góljával jutott be Zambia a Malawi ellen később megnyert döntőbe. Ez volt a Chipolopolo (Rézgolyók) néven becézett zambiai válogatott első nemzetközi kupagyőzelme (azóta, 2012-ben már megnyerték az Afrikai nemzetek kupáját is).
„Milyen tragikus vég! Sokan fejezték már ki a részvétüket, akik látták játszani egykori csapatában, a Mufulira Wanderersben, míg mások a válogatottbeli időkből ismerték,amikor Zambia az első nagy címét nyerte független államként” – mondta a zambiai szövetség részéről Sydney Mungala szóvivő.