Bulvár
Elárverezik Piton professzor személyes tárgyait
Gyűjteménye milliókat ér

Alan Rickman legendás precizitása nemcsak alakításaiban, hanem a forgatókönyveihez fűzött aprólékos jegyzeteiben is megmutatkozott. Most a néhai brit színész személyes archívumának számos különleges darabja kerül árverésre. A Los Angelesben és Londonban működő Propstore aukciósház, amely szórakoztatóipari relikviákra specializálódott, december 5. és 7. között háromnapos árverést rendez, ahol a Rickman hagyatékából származó ritka tételek is helyet kapnak. A cég korábban 2,7 millió fontért adott el egy Star Wars-fénykardot, így várhatóan ez az esemény is komoly érdeklődést vált majd ki – írja a The Guardian alapján a Life.
Különleges tételek kerülnek kalapács alá
A gyűjtemény legértékesebb darabjai az 1988-as Die Hard film forgatásán használt szkriptek és szövegkönyvek, utóbbiak számos kézzel írott megjegyzést tartalmaznak. A forgatókönyv mellett a csomag része egy behívólap, sajtóanyagok, valamint Rickman meghívója a film londoni gálavetítésére. Emellett elérhető lesz egy, a filmből származó 100 000 dolláros kincstárjegy is, amelynek értékét30-60 ezer forinra, vagyis 13-26 millió forintra teszik.
Harry Potter kincsekben sem lesz hiány
Rickman neve leginkább Piton professzor figurájához kötődik, akit a Harry Potter-sorozat mind a nyolc filmjében megformált 2001 és 2011 között. A színész ebből a korszakból is számos relikviát megőrzött, amelyek most kalapács alá kerülnek.
- Licitre bocsátanak egy aranyozott zsebórát, amelyet a Harry Potter és a bölcsek köve stábjának ajándékoztak,
- Rickman saját Harry Potter gyűjteményét,
- Egy eredeti csomagolású Piton-figurát,
- Egy kézzel rajzolt halloweeni képeslapot, amelyet kollégája, Rupert Grint készített Rickmannek
Aukcióra bocsátják emellett a Robin Hood: A tolvajok fejedelme című film szkriptjeit, és a Galaxy Quest című sci-fi vígjáték kellékeit is. Emellett elérhető lesz a színész utolsó filmjének, a Kis káoszak a gyártási jegyzetei, storyboardjai és helyszínismertetői.
A Propstore nagyszabású aukciója december 5. és 7. között zajlik a londoni BAFTA-gálán, valamint online, így a világ bármely pontjáról lehetőség nyílik licitálni Alan Rickman lenyűgöző filmes örökségének egy-egy darabjára.
