Bulvár
Válságban Alec Baldwin házassága?
A korkülönbség mégsem csak egy szám?

A 41 éves jógatanár, Hilaria Baldwin az Uncut and Uncensored című podcastben mesélt a házasságáról: elmondta, nem hisz abban, hogy az életkor csupán egy szám. „Vannak pillanatok, amikor ránézek, és azt mondom: neki 26 évvel több tapasztalata van” – mondta férjéről, a 67 éves Alec Baldwinról. „Ez néha előnyt jelent, máskor viszont azt, hogy segítséget kell kérnünk.”
Alec Baldwin és Hilaria 2012-ben házasodtak össze, és azóta hét gyermekük született. A családot azonban nem kímélték a megpróbáltatások: két vetélés, a Rust című film forgatásán történt tragikus baleset, valamint Hilaria körül is kisebb botrány alakult ki, amikor sokan kétségbe vonták a nő spanyol származását és akcentusát – írja a life.hu.
Hilaria Baldwin elárulta, hogy a terápián nemcsak a korkülönbségből adódó problémákat dolgozzák fel, hanem a felgyülemlett feszültségeket is. „Vannak köztünk teljesen normális, házastársi viták. De mindketten szeretnénk, hogy működjön a kapcsolatunk, és ha ez az elhatározás megvan, akkor bármilyen akadályt le lehet küzdeni” – mondta.
A hétgyermekes édesanya arról is beszélt, hogy a házasságuk elején úgy érezte, elveszítette önmagát. „Amikor hozzámentem Alechez, sok szempontból elveszítettem az identitásomat. Hirtelen mindenki rólam beszélt, de nem én formáltam a rólam alkotott képet” – fogalmazott.
Hilaria szerint az elmúlt évek nehézségei – a botrányok, a nyilvános támadások és a családi élettel járó nehézségek – megtanították arra, hogy jobban figyeljen magára.
Alec Baldwin korábban Kim Basinger férje volt, házasságukból egy lány született, Ireland Baldwin. Hilaria szerint férje sok mindent másképp szeretne csinálni most, mint az első házasságában. „Tanult a múltból, és igyekszik mindent jobban csinálni. Ezért is becsülöm őt annyira” – tette hozzá.
