Bulvár
A hercegné, akit Hollywood sem tudott elfelejteni + VIDEÓ
Egy amerikai filmcsillag útja a monacói trónig

A gyönyörű színésznőt már fiatalon imádták a férfiak. A pletykák szerint Clark Gable, Bing Crosby és Ray Milland is a bűvkörébe került – utóbbi házas volt, és a kapcsolatuk nagy botrányt kavart Hollywoodban.
Grace Kelly egy sikerorientált, kemény családból származott; édesapja háromszoros olimpiai bajnok és eredményes üzletember volt, édesanyja pedig egyetemi testnevelőtanárként dolgozott és szigorúan nevelte gyermekeit. Bár családja eleinte ellenezte a pályaválasztását, Grace már gyerekkorában modellkedéssel és színjátszással foglalkozott, majd elvégezte a drámai és táncművészeti tanulmányait. Hollywoodban üstökösként ívelt felfelé: a Broadway, a televízió és a film világában rövid időn belül komoly sikereket ért el, többek között Oscar- és Golden Globe-díjat is nyert.
A szerelem végül Cannes-ban talált rá, amikor megismerte III. Rainier monacói herceget. 1956-ban összeházasodtak, és Grace Kellyből Grace de Monaco hercegné lett. A boldogságnak azonban ára volt: férje kérésére végleg lemondott a színészetről, és a reflektorfényt a királyi etikett váltotta fel.
Három gyermeke született – Caroline, Albert és Stephanie –, de a pletykák szerint nem mindig volt egyszerű a házassága. Grace sokszor vágyott vissza a filmvilágba, de Rainier herceg ezt nem engedte.
1982 szeptemberében megtörtént a tragédia. Grace Kelly és legkisebb lánya, Stephanie autóval indultak Monacóból, amikor egy kanyarban a hercegné rosszul lett. Később kiderült, agyvérzést kapott vezetés közben, és az autó lesodródott az útról. A színésznőt kórházba szállították, de másnap meghalt. 52 éves volt.
Grace Kelly sírja a monacói Szent Miklós-katedrálisban található, férje, III. Rainier herceg mellett. A rajongók ma is virágot visznek oda, és évről évre megemlékeznek róla. Unokái, Camille Gottlieb és Jazmin Grace Grimaldi a divatvilágban és a közösségi médiában ápolják az emlékét. Camille gyakran visel olyan ruhákat, amelyek a nagymamája stílusát idézik, Jazmin pedig énekesnőként viszi tovább a családi hírnevet.
2025-ben Monaco egy különleges kiállítással tisztelgett előtte: a Grace #1 tárlat személyes tárgyain és filmrészletein keresztül mutatta be a hercegné életét. A kiállításról több forrás, köztük a Monaco Tribune is beszámolt.
Grace Kelly öröksége ma is él – filmjei, stílusa és jótékony munkája továbbra is inspirálják a nőket világszerte. Hercegné, díva, anya és ikon – egy nő, akit a világ soha nem felejt el, írja a Life.
