Bulvár
Elképesztő titok derült ki Michael Jacksonról
Így látja a fia apja döntéseit

Prince Jackson, Michael Jackson fia a Los Angeles Times-nak adott interjújában, még 2016-ban beszélt arról, hogy apja mindig felnőttként kezelte őt és testvéreit, és világosan elmagyarázta nekik, miért kell maszkot viselniük. „Apa azt mondta, hogy azért kell eltakarnunk az arcunkat, mert azt akarta, hogy akkor is legyen saját életünk, amikor ő már nem lesz velünk” – mondta. Hozzátette, gyerekként sokáig nem is sejtette, hogy más családokban ez nem így szokás.
Felidézett egy emlékezetes pillanatot is: „Emlékszem, amikor Disneylandben voltam, és odamentem az ablakhoz. Rengeteg rajongó állt kint, integettek és fotóztak. Én pedig visszaintettem, mert azt hittem, ez teljesen normális.” Mint mondta, az egész gyermekkora különös volt, de számára ez volt a valóság. „Csak amikor láttam apám fellépéseit, és hogy emberek elájultak a koncertjein, akkor értettem meg igazán, milyen hatással volt másokra” – mesélte.
Michael Jackson szabadságot adott a gyerekeinek
Prince szerint apja módszerei valójában szabadságot adtak nekik: sokszor mehettek anélkül emberek közé, hogy felismerték volna őket. Bár sokan azt feltételezték róla, hogy apja nyomdokaiba lép majd, ő hamar tisztázta: „Mindenki azt hiszi, hogy zenével és tánccal akarok foglalkozni. De valójában egyikhez sincs tehetségem. Én inkább a produkció és a rendezés világában találtam meg a helyem.”
Azóta Prince Jackson be is váltotta terveit: 2019-ben diplomázott a Loyola Marymount Egyetemen üzleti adminisztráció szakon, majd társalapítója lett a Heal Los Angeles nevű jótékonysági szervezetnek, amely a helyi fiatalok életkörülményeinek javítását célozza. 2020-ban úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy édesapja büszke lenne mindarra, amit elért – írta meg a Life.