Bulvár

Velencében 5,4 millió euró gyűlt össze a turisták belépőjegyeiből

Több mint 720 ezer, napi díjat fizető látogatót regisztráltak

Idén 54 nap volt fizetős a belépés - áprilisi, májusi, júniusi és júliusi hétvégéken, illetve ünnepnapokon - reggel fél kilenc és délután négy óra között. 2025-ben a tavalyihoz képest magasabb volt a tarifa: ha a napidíjat az érkezés előtti negyedik napig kiváltották, akkor fejenként öt eurót kell fizetni. Ha a fizetést az érkezés előtti utolsó három napra hagyták, a fejenkénti ár már tíz euró volt. Kivételek továbbra is a helyi lakosokra, gyerekekre, illetve helyben megszálló vendégekre vonatkoznak.

Velencében 5,4 millió euró gyűlt össze a turisták belépőjegyeiből
Az idén eddig 5,4 millió euró (2 milliárd forint) gyűlt össze a turisták belépőjegyeiből Velencében - (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Andrea Pattaro

„Velencében a bevétel meghaladta a tavalyi évben elért kétszeresét is. Mindemellett 2500 esetben szabtak ki pénzbírságot többek között hiányzó belépőjegyek miatt” - ezt Michele Zuin, a városvezetés pénzügyekért felelős tagja közölte.

Az intézkedés célja a tömegturizmus jobb szabályozása. Zuin felhívta figyelmet arra, hogy a napi díjas rendszer második évben is jól működött. A tavalyi fizetős napokon, vagyis 29 nap alatt 485 ezren váltottak belépőjegyet, a város bevétele 2,4 millió euró volt.

A bevételek a működtetési költségek levonásával a városi kincstárba folynak be és a közlés szerint Velence és lakói javát szolgálják egyebek között a közszolgáltatások biztosításán keresztül.

Egyelőre nem világos, hogy jövőre is alkalmazni fogják-e a rendszert, amelyet számos bírálat ért a sok kivétel és amiatt, hogy nem szabták meg a látogatók létszámának felső határát.

Velence óvárosában manapság kevesebb mint 50 ezer ember él, évente azonban turisták milliói árasztják el a lagúnák városát.

Kapcsolódó írásaink