Bulvár

Jennifer Lopez a válásáról

Teljesen kikészítette ez az időszak

Július 20-án a magyar rajongókat bűvöli el a vadonatúj show-jával – most először koncertezik Budapesten. Jennifer Lopez és Ben Affleck válása nagy port kavart, de a díva állítása szerint túllépett már rajta, ám a párkeresés témájában ezentúl fokozott óvatosságra törekszik.

Jennifer Lopez a válásáról
JLO
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Jamie McCarthy

Hat éve várt arra Jennifer Lopez, a díva, hogy ismét elkápráztassa a rajongóit egy koncertsorozaton. Az Up All Night elnevezésű turnéja július 8-án indult el Vigóban – most Budapest a soros, az egész ország várja a Jennifer Lopez koncertet.

„Jelenleg minden nagyon jó az életemben, készen állok rá, hogy megénekeltessem, megtáncoltassam az embereket. Azt akarom, hogy piszok jól érezzék magukat!” – nyilatkozta Lopez a People-nek a turné előtt, az interjúból pedig a hot! magazin idézett.

Jennifer Lopez válásából merít ihletet

Nem csoda, hogy az 55 éves énekes-színésznő vágyott már a rajongói szeretetére. Hat éve nem koncertezett, másfél éve pedig csak a 17 éves ikrei nyújtottak neki örömöt.

„A válás utáni nehéz időszak teljesen kikészített!” – ismerte be korábban a díva az Interview Magazine-nak. „De mostanra profitáltam is belőle: néhány új dalomat a szívfájdalmam ihlette.”

Mit lehet tudni Jennifer Lopez és Ben Affleck válásáról?

2024 augusztusában adta be a válási papírokat, idén januárban mondta ki a bíróság, hogy vége a Ben Affleckkel kötött házasságának. Mivel a színész és a három gyereke a házasság alatt szeretetteli kapcsolatot épített ki Jennifer ikreivel, az anyjuk finoman tudatta velük a válás hírét.

„Azt mondtam nekik, nehéz időszak jön, de megígérem, hogy erősebben és jobban jövök ki belőle” – emlékezett Lopez az El País hasábjain. „Most, hogy már látják rajtam a pozitív változást, megnyugodtam! Boldoggá tesz, amiért előrébb vagyok, mint egy éve vagy két éve. Büszkeséget érzek, amiért Emme és Max is erősebbek lettek. Édesek, ők a legjobbak! Mindenki él át nehéz időszakokat, és amit ilyenkor tesz, az határozza meg később. Nem a párkapcsolat, nem a társ, hanem az, amit a szerzett tapasztalatokkal kezd. Én a jókat és a rosszakat is elraktároztam.”

Ártalmatlan flört vagy több?

Bár a mozaikcsalád felbomlott, a szeretet nem múlt el. Jennifer Lopez Ben Affleckkel már nem áll közel egymáshoz, ám a továbbra is jóban lévő gyerekeik miatt tartják a kapcsolatot. Ben új filmje, A könyvelő 2. idén áprilisban került mozikba; a premierjén nemcsak Finn, Violet és Samuel vett részt, hanem Jennifer Lopez gyerekei is.

„Ben már jól van” – állította egy forrás az Holá!-nak. „A karrierjére koncentrál, és visszatért a randizáshoz is: szerető társra vágyik, sőt újabb gyereket akar.”

A díva nem szaladt ennyire előre. Őt az elmúlt hónapokban az Office Romance cí­mű új filmjében szereplő jóképű brit partnerével, a 44 éves Brett Goldsteinnel hozták hírbe. A forgatás alatt állítólag izzott köztük a levegő, a szünetekben karonfogva sétáltak, meghitten beszélgettek - írta meg a Bors.

„Jennifer most sokkal boldogabb; új, gondtalan energia árad belőle” – árulta el egy filmes forrás az In Touchnak. „Még nem világos, hogy ez csak egy ártalmatlan flört-e, vagy több is lesz belőle. Senkit sem lepne meg, ha Jennek tervei lennének Brett-tel!”

Kapcsolódó írásaink