Bulvár
Lejárt a villantások kora
Szigorú szabályok lesznek ezután a vörös szőnyegen

Kedden este kezdődik a 78. cannes-i filmfesztivál, amelyet idén szigorúbb öltözködési és magatartási szabályok mellett rendeznek meg. A döntést az elmúlt évek vörös szőnyeges megjelenései után hozták meg, amelyek elvonták a figyelmet a versenyfilmekről.
Cannes-i filmfesztivál: tilos a meztelenség
Az új előírásokat a fesztivál szervezői a vendégek számára kiadott viselkedési chartában részletezték. A dokumentumban ez áll: „Tisztességből kifolyólag a meztelenség tilos a vörös szőnyegen, valamint a fesztivál bármely más területén.” A szabályzat szerint „a fesztivál fogadócsapatai kötelesek megtiltani a vörös szőnyegre való belépést mindazoknak, akik nem tartják be ezeket a szabályokat”.
A Grand Auditorium Louis Lumière-ben tartott vetítéseken ezután előnyben részesítik a klasszikus öltözeteket: öltönyt, szmokingot, padlóig érő estélyit. Engedélyezett továbbá a kis fekete ruha, koktélruha, nadrágkosztüm, elegáns felső és szandál – akár magas sarok nélküli is.
A döntés hátterében az áll, hogy egyre inkább elterelődik a figyelem a rendezvény valódi céljáról, a filmművészet legjobb alkotásainak bemutatásáról. Az elmúlt években a vörös szőnyegen egyre gyakrabban jelentek meg modellek és influenszerek – sokszor a filmszakma képviselői helyett. 2021-ben Bella Hadid egy mélyen kivágott, fekete ruhában jelent meg a Tre Piani vetítésén, majd 2024-ben áttetsző barna estélyiben, melltartó nélkül vett részt egy premieren. A szervezők ezekre az esetekre válaszul hozták meg a korlátozást.
Bár nem világos, hogy a döntésben szerepet játszottak-e a francia televíziós műsorszolgáltatók – köztük a főbb eseményeket közvetítő France Télévisions –, a szabályzat célja egyértelműen a meztelenruhák trendjének megfékezése.
Több nagy visszatérő is lesz idén
A fesztivál idei nyitófilmje Amélie Bonnin Leave One Day című alkotása lesz, és a fesztivál több nagy visszatérőt is ünnepel: Tom Cruise a Mission: Impossible – A végső leszámolás című filmmel tér vissza, Robert De Niro 49 évvel a Taxisofőr bemutatója után tiszteletbeli Arany Pálmát kap, Quentin Tarantino pedig George Sherman előtt tiszteleg, aki kis költségvetésű westernjeivel írt filmtörténelmet.
A cannes-i filmfesztivál eredete a második világháború idejére nyúlik vissza, amikor a náci befolyás alatt álló velencei filmfesztivál alternatívájaként jött létre.