Bulvár
Harry herceg feketelistán
Nem bízik benne a családja

„Senki sem bízik benne, és ez a lényeg, ez áll mindennek a középpontjában – nyilatkozta egy, a családhoz közel álló forrás. – Nem bíznak benne és Meghanban, és ezért nem tudnak kapcsolatot ápolni velük. Talán megbocsátanak nekik, de nem felejtenek. A megbocsátás és a bizalom pedig két különböző dolog” – tette hozzá az informátor, aki arról is beszélt, hogy Harry BBC Newsnak adott interjúja – ahol arról beszélt, nem tudja, meddig él még az apja, III. Károly király – sem segített a dolgon. Hugo Vickers író, a királyi család régi barátja, ezt a kijelentést már elfogadhatatlannak tartja, és meg is magyarázta, miért. „Harry teljesen olyan, mint az anyja [a néhai Diana hercegnő] – mondta Vickers, utalva a meggondolatlan nyilatkozatokra. – III. Károlynak igaza van, hogy nem bízik benne. Harry ebben a tekintetben reménytelen. Nem kellett volna azt az interjút adnia – de a királyi család egyetlen tagjának sem szabadna soha interjút adnia” – mondta.
Lapinformációk szerint III. Károly király nem volt hajlandó találkozni Harryvel, amikor a herceg 2024 áprilisában az Egyesült Királyságba látogatott az Invictus Games tizedik évfordulójára. „Harry üzenetet küldött az apjának, de soha nem kapott választ. Már akkor beszélni akart vele a biztonsági dolgokról, de az apja nem volt hajlandó erről tárgyalni – mondta egy közeli forrás. – Harry tényleg úgy érezte, hogy az apja megváltoztathatja dolgokat – vélekedett. – Harrynek el kell fogadnia a biztonsági döntést, és abba kell hagynia a nyafogást és a panaszkodást” – mondta Vickers, aki szerint a herceg viselkedése egyáltalán nem segíti a békülést. A bírósági ítélet után adott interjúban Harry azt nyilatkozta: „Nem tudom elképzelni azt a világot, amelyben visszahoznám a feleségemet és a gyermekeimet az Egyesült Királyságba.”