Bulvár
Ismét elhagyja a családját Harry herceg
Így viszi tovább Diana hercegné örökségét

A rendezvény házigazdája nem más lesz, mint dr. Tessy Ojo, aki a Diana-díj – az egyetlen hivatalosan is Harry herceg édesanyjának, Diana hercegnének a nevével fémjelzett jótékonysági szervezet – vezérigazgatója. A május 6-án kezdődő esemény azért is fontos, mert Diana hercegné egész életében azért küzdött, hogy felkarolhassa a rászorulókat és jövőt teremthessen olyan régiókban, amelyekben sokkal nehezebb az élet, mint a nyugati világban. Az alapítvány pedig kiemelt céljaként viszi tovább ezt a szellemiséget, és idén két olyan fiatal vezetőt is díjaznak a rendezvény során, akik a munkájuk során ezt reprezentálják.
A People számolt be róla, hogy dr. Ojo és Harry herceg közösen fogja átadni a Diana-díjat Sikander Khannak és Christina Williamsnek.
Khan a Microsoftnál dolgozik és a mesterséges intelligencia a szakterülete, az erőfeszítéseinek hála pedig szülőhazájában, Pakisztánban több mint 20 ezer kutat telepített, és számtalan humanitárius segítséget nyújtott az országnak.
Williams egy jamaicai ügyvéd és aktivista, aki a fiatalok felzárkóztatásáért, az oktatásért, az egészségügyi ellátás kiterjesztéséért küzdött, emellett a technológiai vívmányok hozzájutását biztosította a rászoruló gyerekek számára.
A lap arról is beszámolt, hogy a Diana-díjat kiosztó alapítvány az egyik utolsó szervezet, amelyhez mindkét testvérnek – Harry hercegnek és bátyjának, Vilmos hercegnek is – köze van. Ez talán az egyik utolsó pont, ami még összeköti egymással az elhidegült testvérpárt. A szervezetet 1999-ben alapította Gordon Brown, az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke, és azóta számtalan híresség és a világ vezető politikusai vettek részt a munkájában, amelynek középpontjában a fiatalok állnak, akik megváltoztathatják a jövőt.