Bulvár

Harry herceg sokkot kapott

Újabb botrány a herceg körül

Harry herceg és a szervezet társalapítója, Seeiso lesothói herceg közösen jelentették be visszavonulásukat a Sentebale kuratóriumától. A döntés hátterében az áll, hogy az igazgatótanács tagjai tömegesen lemondtak, miután elmérgesedett a viszonyuk a szervezet elnökével. A kialakult helyzet miatt a herceg azt mondta: „sokkot kapott”, és „megszakadt a szíve” – számol be a Life.hu.

Harry herceg sokkot kapott
Harry herceg
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Michael M. Santiago

A Sentebale elnöke, dr. Sophie Chandauka és a kuratórium közötti nézeteltérések 2023 óta tartanak. Az elnök jogi lépésekkel próbálta megakadályozni, hogy eltávolítsák pozíciójából. A Times értesülései szerint a konfliktus akkor durvult el, amikor az elnök azt szerette volna, hogy az adománygyűjtések fókuszában Afrika legyen.

Harry és Seeiso herceg közös nyilatkozatukban hangsúlyozták: „Ezek a kurátorok a jótékonysági szervezet érdekében cselekedtek, amikor az elnök lemondását kérték, miközben a személyzet jólétét is szem előtt tartották. Ő viszont beperelte a jótékonysági szervezetet, hogy a helyén maradhasson, amely még inkább aláhúzza a megromlott kapcsolatot.”

Az igazgatóság öt tagja is egyhangúlag lemondott. Közleményük szerint tudják, hogy döntésük „pusztító”, de szükséges volt megtenniük ezt, mivel „elvesztették a bizalmunkat az elnök iránt”.

A Sentebale szóvivője ezzel szemben azt közölte, hogy a két hercegi pártfogó hivatalosan nem nyújtott be lemondó nyilatkozatot, és örömmel értesített mindenkit arról, hogy átszervezik az igazgatótanácsot.

Dr. Chandauka élesen reagált a fejleményekre. „Minden, amit a Sentebale-nél teszek, a szervezet integritását, küldetését és az általunk képviselt fiatalokat szolgálja” – mondta. Szerinte tetteit „a méltányosság és az egyenlő bánásmód elvei vezérlik, függetlenül a társadalmi státusztól vagy az anyagi lehetőségektől”.

Kritikát fogalmazott meg azokkal szemben, akik szerinte hatalmukkal visszaélve alakítják a közvéleményt:

„Vannak olyan emberek a világon, akik úgy viselkednek, mintha a törvények felett állnának, és rosszul bánnak az emberekkel, majd az áldozatkártyát játsszák ki.”

A Charity Commission, az Egyesült Királyság jótékonysági felügyeleti szerve is vizsgálja az ügyet. A BBC-nek azt nyilatkozták: „Tudomásunk van a Sentebale irányításával kapcsolatos aggályokról. Felmérjük a problémákat, hogy meghatározzuk a megfelelő szabályozási lépéseket.”

Harry herceg 2006-ban, édesanyja emlékére alapította a Sentebale-t. A szervezet célja a HIV-fertőzött és mélyszegénységben élő fiatalok támogatása Lesothóban és Botswanában.

Kapcsolódó írásaink