Bulvár

Bejelentést tett Bruce Willis felesége

Könnyek között tette meg

Emma Heming Willis, Bruce Willis felesége bejelentette, hogy idén ősszel megjelenik a könyve, amelyben férje betegségéről és az ápolás kihívásairól ír. A kötet betekintést nyújt a súlyos demenciával és afáziával küzdő világsztár mindennapjaiba, valamint támaszt kíván nyújtani azoknak, akik hasonló helyzetbe kerültek – írja a life.hu.

Bejelentést tett Bruce Willis felesége
Emma Heming Willis
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Dominik Bindl

Az egykori modell és vállalkozó az Instagram-oldalán jelentette be a könyv érkezését, és elárulta, hogy a szerkesztési fázis végére ért. „Most fejeztem be a teljes könyv szerkesztését. Már azt sem tudom, hányadik vázlatnál járunk” – írta. Bruce Willis felesége hozzátette, hogy a fejezeteket újraolvasva elsírta magát, mivel a kötet rendkívül személyes. Elkészítése érzelmileg megterhelő volt számára.

A könyv célja, hogy azok, akik beteg hozzátartozójukat ápolják otthon, tudják, nincsenek egyedül a küzdelemben. Heming szerint sokan az orvosi rendelőben szembesülnek először a diagnózissal, és nem tudják, mi vár rájuk. „Ez a könyv a beteg emberek gondozóinak szól – hogy emlékeztesse őket arra, nincsenek egyedül –, és azoknak az embereknek is, akik szeretnék megtudni, hogyan támogathatják őket” – fogalmazott.

Szerinte fontos lenne, hogy a társadalom más szemmel tekintsen a gondozásra és a betegségekkel való küzdelemre.

„Az az elképzelés, hogy a gondozás egy magányos küldetés, elavult. Az ápolás társadalmi felelősség. Merem remélni, hogy ez a könyv változást indít el abban, ahogyan a társadalom a gondozókra és a betegségekkel való küzdelemre tekint” – írta.

Bruce Willist 2022-ben afáziával diagnosztizálták, ami miatt vissza kellett vonulnia a színészettől. Egy évvel később frontotemporális demenciát állapítottak meg nála, amely tovább súlyosbította az állapotát.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink