Bulvár
A halál tornácáról tért vissza Al Pacino

A 84 éves színész a New York Times-nak mesélt a covidjárvány alatt történtekről. Mint elmondta, súlyos tünetekkel, például lázzal és kiszáradással küzdött, majd elájult. Korábban azt mondta a stábjának, hogy „szokatlanul rosszul” érzi magát. Az Oscar-díjas színész nem árulta el, hogy pontosan mikor történt az eset.
A halálközeli élmény most új perspektívát adott Al Pacinónak a haldoklásról. Korábban soha nem gondolt a halál utáni életre, amiről most azt állította: „Nem látott fehér fényt vagy ilyesmit. Nincs ott semmi.”
Ennek ellenére a 84 éves férfi nyugodtan áll a halálhoz: „Ez már csak így van. Nem én kértem ezt. Csak úgy jön, mint sok minden más”. Az, hogy gyerekei vannak, „vigasztalás” a számára, ahogy az is, hogy egész életében a filmiparban dolgozott, így van amit az utókorra hagyjon.
Al Pacinónak három felnőtt gyermeke és egy egyéves fia van, Roman Pacino, aki most 30 éves barátnőjétől, Noor Alfallahtól született 2023 júniusában.