Bulvár
Angelina Jolie az összeomlás szélén áll
Aggódnak a színésznőért

Angelina Jolie keményen dolgozik annak érdekében, hogy elnyerje a következő Oscar-jelölését Maria című munkájáért, miközben számos új projektet is készít. Emellett tovább folytatja a jogi csatát volt férjével, Brad Pitt-tel, amely évek óta húzódik.
Egy bennfentes szerint Angelina rendkívül elfoglalt, és reggeltől estig dolgozik.
Azonban a munkán kívül újabb kihívás érkezett Jolie életébe, amikor fia, Pax súlyos balesetet szenvedett. A húszéves fiú elektromos biciklijével egy autóval ütközött Los Felizben, és bár szerencsére már kiengedték a kórházból, Angelina most is komolyan részt vesz a felépülésében. A színésznő saját maga látja el Paxot, nem támaszkodik nagy létszámú orvosi csapatra, mert anyaként úgy érzi, hogy neki kell támogatnia a gyerekét. Mindeközben barátai aggódnak érte, mivel Jolie a baleset óta még kevesebbet pihen, és alig eszik. „A stressz egyértelműen megviseli” – mondja egy bennfentes, hozzátéve, hogy Angelina mostanában vékonyabb és sápadtabb, mint valaha.
Az egészségügyi és családi gondok ellenére Jolie még eltökéltebb, hogy folytatja a harcot Brad Pitt-tel. A pár 2016-ban vált el, de a jogi csatározások még mindig nem zárultak le.
A válása miatt kénytelen Los Angelesben élni, de hamarosan elköltözik
Pontosan nyolc éve lesz, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie beadta a válókeresetet, és az ügy még mindig tart. Most kiderült, hogy a színésznő emiatt nem tud elköltözni Los Angelesből. A jogi hercehurca legfőbb oka, hogy nem tudnak megegyezni a pár 25 millió dollárért vásárolt dél-franciaországi szőlőskertje és birtoka ügyében. A 49 éves Jolie a napokban a Hollywood Reporternek mesélt a jövőre vonatkozó terveiről és arról is, hogy miért nem láthattuk ilyen sokáig képernyőn.
„Többet kellett otthon lennem a gyerekeimmel” – indokolta a filmektől való visszavonulását, hozzátette, soha nem volt olyan forgatása, ahová a gyerekeket nem vitte magával.
A színésznő elárulta azt is, hogy azt tervezi, Los Angeles nyüzsgését Kambodzsa nyugodt vidékeire cseréli – ahonnan ő és Brad Pitt adoptálták legidősebb fiukat, és ahol már van is egy otthona.