Bulvár

Egy nagyon egyszerű technikával le lehet buktatni egy hazudozót

Nem szükséges megfigyelni az emberi viselkedést, például a szemforgatást vagy az orrvakarást

Sokféleképpen meg lehet állapítani, ha valaki hazudik. A tudósok most új technikával álltak elő. Kiderült, hogy nem szükséges megfigyelni az emberi viselkedést, például a szemforgatást vagy az orrvakarást. A tudósok szerint csak hallgatni kell, írja a parameter.sk.

Egy nagyon egyszerű technikával le lehet buktatni egy hazudozót
Az orrvakarás lehet a hazugság, de az allergia jele is
Fotó: AFP/BSIP/Collanges

Az új módszert Aldert Vrij professzor, a tanulmány szerzője a Portsmouthi Egyetem Pszichológiai Tanszékén dolgozta ki. A technikája azon alapszik, hogy a hazugság megterhelheti az agyat.

A tudós úgy véli, hogy a hamis információk kimondásához sokkal több erőfeszítésre van szükség, mert emlékezni kell az információra.

Ennek a technikának az a célja, hogy annyira elvonja a személy figyelmét, hogy az illető engedjen a saját hazugságának.

„Az elmúlt 15 évben bebizonyítottuk, hogy az ilyen információkat egyszerű trükkökkel is fel lehet tárni. Kutatásunk kimutatta, hogy az igazságok és a hazugságok egyformán hihetően hangzanak, mindaddig, amíg a hazudozóknak van elég idejük átgondolni, mit mondjanak. De amikor ez a lehetőség megszűnik, az igazságok jobbnak hangzanak, mint a hazugságok” – jegyezte meg Vrij.

Ennek az elméletnek a megerősítésére a tudósok 164 embert vizsgáltak, akiket hazugok és igazmondók csoportjára osztottak. Aztán egy maroknyi ember megpróbálta kitalálni, hogy valójában ki hazudik. Bár a hazugok történetei kevésbé voltak hihetőek, ez a hatás felerősödött, amikor ennek a csoportnak másodlagos feladatot kellett végrehajtania. Ez azt jelenti, hogy ha ön le akarja buktatni a hazudozót, csak rá kell venni, hogy valami másra koncentráljon.

Kapcsolódó írásaink