Bulvár
III. Károly király döntött: bepillantást enged a turistáknak
A palota eddig soha nem látott részei nyílnak meg

A 45 perces csomag részeként egy szakértő idegenvezető mutatja be a látogatóknak a híres dísztermeket. A rajongók a gyönyörű királyi gyűjtemény remekműveit és a Középső Szobát is megtekinthetik. Láthatják azt a szobát is, amely az ikonikus erkélyre vezet, amelyen először Viktória királynő állt.
Az exkluzív látogatásra 2024. július 15. és augusztus 31. között lesz lehetőség, naponta 9.30 és 13.30 óra között. Egy-egy túrán egyszerre csak 20 fő vehet részt. Egy felnőtt belépő 75 fontba, azaz mintegy 34 ezer forintba kerül majd. Gyermekeknek és a fogyatékkal élőknek 59 font, azaz körülbelül 27 ezer forint lesz a belépő, a 18 és 24 év közöttieknek 63,5 font, vagyis 29 ezer forint lesz a jegy, ötéves kor alatt pedig ingyenes lesz a látogatás.