Bulvár
Brad Pitt egykori szobatársa sokkoló dolgot mondott a színész higiéniai szokásairól
Priestley elmondta, hogy Pitt nem volt olyan rossz, mint a másik szobatársa

Jason Priestley Pittel és egy másik szobatársával élt egy két hálószobás lakásban, amely Los Angeles „egy nagyon vacak részén" található.
Priestley elmondta, hogy Pitt nem volt olyan rossz, mint a másik szobatársa, aki abszolút katasztrófa volt. Az Oscar-díjas színész azonban nem volt a legjobb a higiéniáját illetően.
„Régebben többször kipróbáltuk, hogy melyikünk bírja a legtovább zuhany nélkül" – mondta Priestley, majd hozzátette, hogy mindig Pitt volt a győztes, és hozzátette:
„Szerintem már nem csinálja ezt, de akkoriban sokáig bírta zuhanyozás nélkül."
A színész korábban 2015-ös emlékiratában elárulta, hogy akkor találkozott először Pittel, amikor harmadik szobatársuk hagyta, hogy Priestley az ágyában aludjon, amíg távol volt – írja az Independent.
„Ramentésztán és sörön éltünk – azon a fajtán, amit „sör" feliratú fehér dobozokban árultak – és Marlboro Light cigarettán" – írta Priestley a könyvben.