Bulvár
Hosszú Katinka férje kiakadt egy jókívánságon
Le akarta szedetni a babájukhoz gratuláló bejegyzést a DJ-vel, aki a tavalyi esküvőjükön zenélt

Hosszú Katinka és Gelencsér Máté tavalyi esküvőjén DJ Lennard zenélt, aki most szívből gratulált a babához, és jó egészséget kívánt a családnak.
Örök emlék marad a tavalyi lagzitok
– írta, és két képet is megosztott a lagziról. Az egyiken ő látható az esküvői köszöntőtáblával, a másikon pedig egy kis üveg pálinka, amit a násznép tagjai kaptak emlékbe.
Azt nem tudni, hogy korábban voltak-e más fotók is a bejegyzésben, mindenesetre Gelencsér Máté köszönet helyett ezt kommentelte a DJ-nek:
Nem engedélyeztük az esküvői képeink, videóink felhasználását! Felháborítónak tartjuk ennek publikálását. Kérlek, szedd le a posztot!
A kommentelők felháborodtak az apa kérésén, szerintük DJ Lennard semmiféle személyiségi jogot nem sértett meg, hiszen rajta kívül más nem szerepel a képeken.
A lemezlovas azonban nem botránkozott meg, azt írta: semmi olyat nem osztott meg, aminek fordított esetben ne örülne, de elfogadja, hogy mindenkinek más az ingerküszöbe.
A Gelencsér Mátét szidalmazó kommentelőknek pedig azt írta, nincs erre szükség, inkább küldjenek erőt és egészséget a babához, mint negatív gondolatokat.