Bulvár
Megbírságolta a NAV Ambrus Attilát – rosszakarója jelenthette fel a Viszkist
Szerencsére a kellemetlen eset nem szegte a kedvét

Mint ismert, Ambrus 30 alkalommal rabolt ki bankokat, postákat, mielőtt lefülelték, és 2002-ben tizenhét év fegyházbüntetésre ítélték. A Viszkis jó magaviselete miatt 2012-ben szabadult. Még a börtönbüntetése alatt kezdte kitanulni a keramikus szakmát, amivel jelenleg is foglalkozik.
„A legkülönlegesebb tárgy, amit kerámiából készítettem, mindössze kettőt, a labdarúgó-Bajnokok Ligája serlege. Az elsőt még a börtönben csináltam és úgy volt, hogy az ottani múzeumba kerül, ám lecsapott rá egy gyűjtő.
A másikat nagyjából fél éve egy baráti társaság rendelte tőlem születésnapi ajándékként. Feladta a leckét, hiszen egy 72 centis kerámiáról van szó, amelynek a legnehezebb része a fülek megformázása. Végül 250 ezer forintért adtam el, de költségem azért nekem is volt, csak az ezüstmáz 80 ezerbe került” – mesélte Ambrus Attila, aki korábban a standjain is árult különböző kerámiából készített címereket, emblémázott termékeket.
Ám egyszer nagyon pórul járt és azóta már kétszer is meggondolja, mit készít és főleg, mit értékesít.
„Régebben elkészítettem a Manchester United, a Barcelona és más focicsapatok logóját kerámiából, illetve pajzscímereket is csináltam, de a NAV lecsapott és megbírságolt, plusz elkobozták a termékeket.Komoly engedélyeztetési háttere van, ha valaki használni akarja ezeket az emblémákat, amivel részben tisztában is voltam, de nem vettem kellően komolyan. Nem gondoltam, hogy ekkora baj lehet belőle.
Ugyan a bírság csak néhány tízezer forint volt, de a történet szomorú része, hogy nem egy sima rutinellenőrzés során kaptam a büntetést. Valaki feljelentett és már úgy érkeztek a NAV-osok, hogy tudták mit kell keresniük. Azóta nem árulok ilyen termékeket, maximum születésnapokra készítek egy-egy darabot”
- mondta Attila.
Szerencsére a kellemetlen eset nem szegte a kedvét, továbbra is rengeteg megrendelése van, és rendszeresen jár különböző vásárokra is.
„Jelenleg az augusztus 16-20. közötti Boglári Szüreti Fesztiválra készülök, ott leszek a szokott helyemen, de ezenkívül workshopokat is tartok és táborokba is járok, ahol gyerekekkel kerámiázunk”
– újságolta Ambrus Attila.