Bulvár

19 év után végre megtörtént, férjhez ment az Oscar-díjas színésznő

A Ferrari főnöke még 2004 nyarán kérte meg a kezét

19 évvel azután, hogy megkérték a kezét, csütörtökön végre kimondhatta a boldogító igent Michelle Yeoh – írja a Tények.

Az Oscar-díjas színésznő 2004. június 4-én ismerkedett meg Sanghajban Jean Todttal, durván másfél hónappal később, július 26-án pedig már meg is történt az eljegyzés, a színésznő igent mondott az akkor még a Forma–1-es Ferrari csapat első emberének.

Amilyen villámgyorsan eljutottak az első találkozástól a lánykérésig, olyan nehezen jött a várva várt nap. A pár 6992 napot járt jegyben, mígnem július 27-én Genfben a rokonok és a barátok körében hivatalosan is összekötötték életüket.

A hosszú évekig a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökeként is dolgozó 77 éves Jean Todt korábbi pilótája, Felipe Massa is tiszteletét tette a szertartáson.

A brazil versenyző osztott meg fotókat közösségi oldalán a jeles napról, valamint sok boldogságot kívánt az örökifjú párnak.

Kapcsolódó írásaink