Bulvár

Meghan Markle döntést hozott

Nem akar visszatérni a színészethez

Mióta Meghan Markle leszerződött az egyik legnagyobb hollywoodi ügynökséggel, azóta pletykálják, hogy hamarosan ismét feltűnhet a képernyőn. Most a szakértők elárulták, hogy erre nagyon kicsit esély – írja az elle.hu.

Meghan Markle döntést hozott
Meghan Markle
Fotó: NorthFoto

Már nem szeretne színésznő lenni Meghan Markle. Mielőtt Harry herceg felesége lett, Meghan Markle éveken keresztül szerepelt a Briliáns elmék című sorozatban. Amiatt hagyott fel a színészettel, hogy a királyi család dolgozó tagja lehessen. Éppen ezért senkit sem lepett meg amikor kiderült, hogy szerződést írt alá az egyik legnagyobb hollywoodi ügynökséggel. Rögtön elindultak a pletykák, hogy milyen filmben vagy sorozatban térhet vissza, de erre nagyon kevés az esély.

Nem hiszem, hogy ez a következő lépés, és nem hiszem, hogy ezt tenné. Ez visszalépés lenne, nem igaz? – mondta Christopher Andersen királyi család egyik életrajz-írója.

A szakértő szerint egyértelműen más tervei vannak, nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban teljesen visszavonult. Nagyon ritkán lehet látni, és Harry herceget sem kísérte az interjúkra, teljesen kimaradt a Tartalék sajtókörútjából.

Mindig szóba került, hogy visszatér a színészethez, mert ez volt az igazi szenvedélye, de nem vagyok benne biztos, hogy ez Meghan igazi szenvedélye. Azt hiszem, ő társadalmi erő akar lenni.

Andersen szerint sokkal elképzelhetőbb, hogy Meghan a jövőben alapítványokkal foglalkozzon, hiszen mielőtt hercegné lett gyakran felszólalt bizonyos társadalmi kérdésekben. Most, hogy hercegné sokkal több befolyása van, éppen ezért akár jelentős változást is képes elérni.

Kapcsolódó írásaink